Újabb részletek derültek ki Shane Tusup születendő gyerekéről

Viktória Zoé Nagy, Shane Tusup
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, rövid jegyesség után Shane Tusup és Nagy Viktória Zoé elárulták, hogy máris babát várnak. Az úszóedző 2022 elején még Szabó Zsófival járt jegyben, de az eljegyzésüket hamar felbontották. Úgy tűnik, hogy a fitneszmodellel harmonikusabb a kapcsolatuk, már nagyon várják a kislányuk érkezését, most Tusup terhes menyasszonya újabb részleteket árult el a születendő gyerekükről.
Vágólapra másolva!

Shane Tusup és Nagy Viktória Zoé rövid ismeretség után szerettek egymásba közös munkájuk során, ugyanis az edző készítette fel szerelmét egy komoly versenyre. Egy ideig titkolták kapcsolatukat, melyet tavaly nyáron vállaltak fel, év végére már kiderült, hogy eljegyezték egymást, és közös gyereküket várják.

A gyerek nemét már korábban elárulták egy luxuskörülmények között tartott babaváró eseményen készült videóval, állításuk szerint őket is nagyon meglepte, hogy nem kisfiuk, hanem kislányuk születik majd. Nagy Viktória Zoé most egy Instagramon tartott kérdezz-felelek közben újabb részleteket árult el a követőinek a terhességéről és születendő gyerekükről.

Nekem nincs testvérem, ahogy Shane-nek sem, és mindig nagy családra vágytunk, így valószínűleg igen, szeretnénk majd, de ez még a jövő zenéje. Most rá koncentrálunk" - írta a fitneszmodell arra a kérdésre, hogy szeretnének-e több gyereket majd, illetve mikor születik a kislányuk, majd a névválasztás is szóba került.

Egy biztos, a neve is épp olyan csodás lesz, mint ő maga" - válaszolta Shane Tusup 27 éves menyasszonya, aki még nem biztos benne, hogy melyik névre esik a választásuk végül.