Meglopták a Sztárban Sztár énekesnőjét

Miss Mood
Vágólapra másolva!
Nem ez volt az első alkalom, hogy Miss Mood kertjéből loptak. Az énekesnő szeme láttára tépett ki egy káposztát a háza előtt a földből egy néni a napokban, ez pedig annyira elszomorította a TV2 sztárját, hogy úgy döntött, befejezi a kertészkedést.
Vágólapra másolva!

A Sztárban Sztár énekesnője egy videóban mesélte el az esetet.

Egy teljesen normálisan öltözött öregasszony ment az utcán, körbenézett, lehajolt és kitépte erőszakkal. Azt, amit én ültettem szeretettel, gondossággal, azt ő letépte. Hova vitte? Kinek? Mit csinál azzal a szerencsétlen növénnyel? Nem az anyagi értéke bánt, hanem az, hogy miként jön ő ahhoz, hogy hozzányúl az én kertemben bármihez is" – magyarázta a felvételen Mező Dorottya, aki úgy döntött, ez volt az utolsó, hogy bármit is ültetett.

Állandóan meg vagyok lopva. Ez nagyon elkeserítő, és nekem is kezd elegem lenni, mert belesajdul a szívem, amikor látom, hogy más tönkreteszi a munkámat" – tette hozzá Miss Mood.

@miss_mood_official Szerintetek túlreagálom? #fyp#foryou#nekedbe#hungary#magyar#magyartiktok#ellopták#lopás#kertészkedés♬ Idea 10 - Clavier