Megkéselték, majdnem elvérzett az utcán az ismert műsorvezető

award Horizontal
Irish TV presenter Graham Norton poses on the red carpet upon arrival at the BAFTA British Academy Film Awards at the Royal Albert Hall in London on February 2, 2020. (Photo by Tolga AKMEN / AFP)
Vágólapra másolva!
Graham Norton csak most mesélte el, hogy 35 éve megkéselték London utcáin, amit alig élt túl.
Vágólapra másolva!

A BBC ötszörös BAFTA-díjas műsorvezetője, Graham Norton egy friss interjúban a legrosszabb emlékeként mesélte el a Telegraphnak, hogy 1989-ben, huszonéves főiskolásként majdnem halálra késelték London északnyugati részén.

Graham Norton Forrás: AFP/Tolga Akmen

Elmondása szerint hazafelé tartott, amikor a támadója mellkason szúrta, ő pedig biztos volt benne, hogy ott fog meghalni az utcán – de aztán egy idős pár segített rajta, ők hívták a mentőket. Norton vérének nagyjából a fele elfolyt, mire kórházba került, ahol a nővér még másnap is csak hümmögött, amikor a férfi megkérdezte tőle, hogy meg fog-e halni.

Graham Norton 2007 óta vezeti a BBC-n saját show-ját, a The Graham Norton Show-t, amelynek több mint 500 eddigi epizódjában a legnagyobb sztárokkal készített interjúkat.