Máris a következő babát tervezi Szabó Erika

Szabó Erika
Vágólapra másolva!
Tavaly októberben született meg Szabó Erika első gyereke, Nolen.
Vágólapra másolva!

Az egykori sorozatszínésznő áprilisban vallotta be, hogy gyereket várnak orvos férjével, akivel három évvel ezelőtt házasodtak össze. Szabó Erika csak később tudatta követőivel, hogy megszületett közös kisfiuk, akinek a Nolen nevet választották.

– fogalmazott Szabó Erika, aki azt is elmondta: egyáltalán nem volt szempont a baba neme, de ő végig érezte, hogy fiús anya lesz.

Forrás: Szabó Erika/Instagram

A 38 éves színésznő a szülésről a Bestnek elmondta, egyáltalán nem félt tőle, inkább csak várta, hogy találkozhasson a gyerekével, mostanában viszont sokat aggódik a baba miatt.