Váratlan fordulat: a Nagy Ő volt feleségével utazott el év eleji luxusútra- képek

Jákob Zoltán
Vágólapra másolva!
Sok magyar sztár szereti az évet luxuskörülmények közt, valami egzotikus országban kezdeni. Vannak, akik már az ünnepek előtt itt is hagyták a telet, és próbálják a nyaralást minél hosszabbra nyújtani. L.L. Junior és fiatal barátnője most épp a Saona-szigetre, a Dominikai Köztársaság legnagyobb szigetére utaztak, Costa Ricán nyaral Dobó Ági, a Schobert család már a karácsonyt is Thailföldön töltötte, Rácz Jenő felesége pedig a Maldív-szigeteken vetkőzött bikinire januárban.
Vágólapra másolva!

L.L. Junior és Dárdai Blanka

Válása óta semmi sem drága L.L. Juniornak, főleg, amióta újra kibékült 18 évvel fiatalabb szerelmével, Dárdai Blankával, akit feltűnően el akar kényeztetni. A rapper a napokban egy német légitársaság, a Condor Airbus A330neo típusú gépén ülve fotózkodott, melyen jól látható, hogy a méregdrága, állítható üléssel rendelkező, fülkeszerű helyeket foglalták le az útra, csak az odaút egymillió forintba kerülhetett két főre.

Dárdai Blanka egy kiskutyával játszik a szigeten Forrás: Dárdai Blanka/Instagram

Az énekesnő bejegyzéseiből kiderül, hogy a párja most épp a Saona-szigetre, a Dominikai Köztársaság legnagyobb szigetére vitte, ahonnan már mutatott is magáról néhány szexi, bikinis képet.

Nagyon élvezi a nyári meleget, egész nap bikiniben van Forrás: Dárdai Blanka/Instagram

Rubint Réka és Schobert Norbi

A Schobert család már december végén repülőre ült, és Schobert Lara kivételével mindannyian Thaiföldre utaztak. A családi nyaralásra velük tartott a nagyobb fiuk barátnője is, aki több alkalommal megmutatta magát bikiniben a napokban.

Rubint Réka hetek óta bikiniben napozik Forrás: Rubint Réka/Instagram

Rubint Réka a szilvesztert is kis bikiniben ünnepelte, a bejegyzéseik szerint pedig próbálják minél hosszabbra nyújtani a pihenést.

Dobó Ági

Costa Rica a világ legzöldebb és legboldogabb országa, itt kezdte az évet Dobó Ági és családja. Az egykori szépségkirálynő nagyon sokat utazik, télen nagyon szeretnek messze, valami meleg helyre repülni.

Dobó Ági ismét gyönyörű helyre utazott Forrás: Dobó Ági/Instagram

Remek formában van, amit meg egy kis bikiniben is megmutat, ráadásul ezúttal a tangás fenekét is megörökítette.

Még a fenekét is megmutatta Forrás: Dobó Ági/Instagram

Lapozzon, a cikk még több bikinis képpel, a második oldalon folytatódik!