Ilyen Tóth Katica is, aki a Sztárban Sztár leszek! versenyzőjével, Tasi Dáviddal jött össze. Sőt, Katica egykori vőlegénye,
Suti András is megtalálta a párját, egy gyönyörű edző, Enikő személyében.
Még a Dancing with the Stars alatt többen azt feltételezték, hogy Suti András és Király Linda között nem csak munkakapcsolat van. A próbák kezdetekor nagyon gyorsan egymásra hangolódtak, az összhang végig kitartott a verseny alatt. Még a műsor végén is úgy nyilatkoztak, hogy nem engedik el egymás kezét, illetve szeretnék folytatni a közös táncot. Ám most már biztos, hogy csak baráti szinten.
A táncos választottja ugyanis nem más, mint Enikő, aki többek között légiutas kísérőként is dolgozott, jelenleg pedig sikeres edző.
Azt, hogy a szerelmesek mikor találtak egymásra, nem tudni, de az biztos, hogy az új esztendőt közösen kezdték, és nagy terveik vannak.
Andrásról és a barátnőjéről készült fotót, ide kattintva tudja megnézni.