Végül ezzel a Nagy Őből ismert nővel jöhet össze Jákob Zoltán - videó

Jákob Zoltán
Vágólapra másolva!
Bár már novemberben véget ért a Nagy Ő legutóbbi évada, melyben Jákob Zoltán milliárdos üzletember kegyeiért küzdöttek a hölgyek, mégsem nyugszanak a kedélyek, ugyanis egyes, a műsorból is ismert csábítók a mai napig sem adták fel a reményt, hogy egyszer több lehet köztük és Jákob Zoltán között. Az egyikük nagyon úgy tűnik, hogy végül sikerrel járhat, ugyanis maga az egykori Nagy Ő tett közzé egy videót a saját közösségi oldalán, melyen a műsor során kikosarazott nővel látható.
Vágólapra másolva!

Jákob Zoltán sem járt eddig sikerrel a Nagy Őben, ugyanis ő és választottja, Hajnal Bettina között mégsem fordult komolyabbra a kapcsolat a műsoron kívül, hamar szakítottak. A milliárdos üzletembert ezt követően újra ostromolni kezdték az egykori csábítók, elsősorban Péntek-Gyulai Virág, aki több műsorbeli nővel is nyilvános veszekedésbe kezdett.

Virág korábban már Árpa Attilánál is próbálkozott, de ott sem járt sikerrel. Úgy tűnik, hogy a modellkedéssel is foglalkozó nőnek jobban tetszik Jákob Zoltán, ugyanis nála a műsor után sem adta fel a próbálkozást, mihelyst megtudta, hogy vége közte és Betti között, máris felkínálkozott az egykori Nagy Őnek, aki ezekután megüzente, hogy sajnos még nem áll készen egy újabb kapcsolatra.

Úgy tűnik, hogy Jákob meggondolta magát, vagy már eltelt elég idő ahhoz, hogy újra nyitott legyen az ismerkedésre, ugyanis saját közösségi oldalán osztotta meg a felvételt, melyen Péntek-Gyulai Virág társaságában látható, és nagyon úgy tűnik, hogy elég bizalmas közöttük a kapcsolat.

A videóban Jákob Zoltán meglepi a műszempillásnál lévő Virágot, aki csukott szemmel fekszik, így nem veszi észre, hogy az egykori Nagy Ő belép az ajtón. Jákob úgy vicceli meg a nőt, hogy helyet cserél a kozmetikussal, majd megkérdezi Virágtól: "Na, milyen?"

Erre Virág meglepődve nyitja ki a szemét, és kitörő örömmel fogadja Jákob Zoltánt, aki bizalmasan megpuszilja és a kezét is megfogja a nőnek. A videó végén nagyon úgy tűnik, hogy randevúnak szánták a találkozót, ugyanis Virág egy hatalmas gyümölcstálról eteti az egykori Nagy Őt, ami egy elég félreérthetlen helyzet.