Egyre furcsábban néz ki Labancz Lilla, rá sem ismerni - képek

Labancz Lilla
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, a tengerentúlon élő színésznő ma már teljesen másképp néz ki, mint ahogy egykor megismerte az ország. A bájos szőke lány ma már felismerhetetlenre operáltatta magát, még mindig nem tud leállni a plasztikával.
Vágólapra másolva!

Labancz Lilla 2009-ben vált ismertté, amikor megkapta élete első főszerepét az Álom.net című romantikus vígjátékban. Mivel nem indult be itthon a karrierje úgy döntött, hogy tovább képezi magát Amerikában és ott próbál szerencsét. A 37 éves színésznőnek valódi sikere azóta sem volt a szakmájában, ennek ellenére élvezi az új életét.

Labancz Lilla már sok megjegyzést kapott a megdöbbentő átalakulása miatt, de nem érdeklik őt a kritikák, tovább operáltatja magát. Legfrissebb fotóin is szembetűnő az újabb változás, hiszen méretes, Kim Kardashianra emlékeztető fenekére nincs más magyarázat, csak az, hogy újabb beavatkozás történt. A hajszínét is újra megváltoztatta, most egy vörös árnyalatot választott, újra megváltoztatva a külsejét.

A képek között lapozhat: