Arról kezdtek pletykálni a napokban, hogy a TV2 Sztárban Sztár című műsorának zsűritagja és a Liverpool focistája összejöttek. Állítólag egy esküvőn kerültek közelebbi kapcsolatba, amin mindkettőjük párja is jelen volt – olvasható a Promotions.hu oldalán. Köllő Babett nagyon kiakadt.
Na most van tele a hócipőm! Hogy a francba történhet ez meg????????
– írta Instagram oldalán. A színésznő a Metropolnak bővebben beszélt az "ügyről". "Jaj, nagyon jót nevettem ezen a sztorin...Tegnap reggel kaptam egy üzenetet, hogy mi a helyzet Dominikkal. Nem igazán tudtam hova tenni a kérdést, fogalmam sem volt arról, miről és kiről van szó pontosan. Aztán persze megláttam a posztot a Redditen, ott derült ki számomra, hogy Szoboszlai Dominik a sztori másik szereplője. A kommentelők szerint ugyanis én összejöttem vele egy focista esküvőjén, miközben a Sztárban sztár leszek! adásában zsűriztem. Már ez magában szürreális, hiszen
a történet kitalálója szerint egyszerre voltam két helyen, de a kedvencem az, hogy állítólag azon a bizonyos lagzin ott volt az én férjem, illetve Dominik barátnője is, akiknek fel sem tűnt, hogy mi összejöttünk
– mesélte nevetve az egykori luxusfeleség, aki még a férjének is elmesélte az abszurd sztorit. "Viccet félretéve, életemben nem találkoztam még Dominikkal, és focista esküvőn sem jártam. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy akár a fiam is lehetne... Mindenesetre nagyon megtisztelő, hogy egy ilyen sztoriban szerepet kaphattam, még a férjemnek is elmeséltem, csak hogy tudja, miről maradt le. Nagyon jót röhögött ő is" – zárta Babett.