Négy év után újra együtt van a volt feleségével a TV2 sztárja

Harcsa Norbert
Vágólapra másolva!
Kibékült a volt feleségével Harcsa Norbert, az Exatlon Hungary versenyzője.
Vágólapra másolva!

"Négy évig öltük egymást, aztán kiderült, hogy nem tudunk egymás nélkül élni. Állítom, most jobb, mint amikor megismerkedtünk. Nagyon furcsa, mert nem gondoltam volna korábban, de végül csak benőtt a fejem lágya" - momdta a Blikknek a TV2 sztárja, aki szerint mind a kettejüknek kellett a külön töltött idő, hiszen így rá kellett jönniük, hogy valóban nem tudják elképzelni az életüket a másik nélkül.

Forrás: Harcsa Norbert/Instagram

A néhány héttel ezelőtti kibékülés egyelőre azonban a közös kislányuknak, Jelinának furcsa egy picit, hiszen ő mindössze másfél éves volt, amikor a szülei szakítottak.

– magyarázta Harcsa, aki ugyan újra a volt felesége mellett találta meg a boldogságát, azt határozottan kijelentette, nincs tervben, hogy újra összeházasodjanak.

"Amikor elvettem, akkor sem változott semmi az esküvő előtti állapothoz képest, éppen ezért szerintem nem számít, hogy mi papíron is elváltunk. Esküvőt azonban szeretnék még egyszer, mert az elsőt nem lehet felülmúlni. Tényleg olyan volt az egész, mint egy romantikus film, mesébe illő, New York-i leánykérés, hatalmas esküvő, a nászutunk is csodás volt. Ezt nem lehet és nem is akarom megismételni, főleg, mert utána annyi minden elromlott. Most így jó minden, boldogság van – szögezte le Norbert, akinek ugyan évekig a boksz volt az élete, már csak hobbiból foglalkozik az ökölvívással.