Top 5: ezek voltak az idei év legjobb filmjei a mozikban - de vajon melyik volt a legrosszabb?

Mission: Impossible - Leszámolás - Első Rész
Vágólapra másolva!
Számos izgalmasnak ígérkező film érkezett 2023-ban a mozikba. Láthattuk Tom Cruise újabb hajmeresztő kalandjait a legfrissebb Mission Impossible-ben és Koltai Lajos remekművében Semmelweis Ignác magányos küzdelmét a gyermekágyi láz leküzdése ellen; Christopher Nolan látványos filmet készített az atombomba születéséről; Margot Robbie pedig a népszerű játékbaba, Barbie bőrébe bújt, de visszatért és mindenkit lenyűgözött Pókember is. Mutatjuk, nem sorrendben, az Origo szerint melyek voltak az idei év legjobb filmjei! Tegyük hozzá: a "jó film" kategóriát nem feltétlenül és nem minden film esetében használjuk művészi értelemben. Az extrasikeres és a maga nemében nem tisztességtelen szándékkal és módon elkészített filmeket is idevettük, és persze a Semmelweist is, ami pedig maga a megejtő művészet.
Vágólapra másolva!

Barbie

Az idei nyár egyik slágerfilmje volt a Barbie világszerte, mindössze 17 napra volt szüksége az álomhatár eléréséhez a jegyárbevételeket tekintve: Greta Gerwig Barbie-filmje csupán 17 nappal a bemutatása után elérte az egymilliárd dolláros (355 milliárd forint) jegyárbevételt.

Barbie és Ken (Margot Robbie és Ryan Gosling) Forrás: Intercom

A tökéletes Barbie-világban mindenki boldognak tűnik, mindig süt a nap, a parton mindig lágyan hullámzik a tenger, és szörfdeszkákon, a nyugágyakban meg a bulizósabb helyeken sokféle, de mindig gyönyörű strandoló gyűlik össze: Barbie (Margot Robbie) és Ken (Ryan Gosling) meg a többi Barbie és Ken. A film rengeteg humorral és frappáns ötlettel ütközteti a Mattel játékgyártó vállalat legnépszerűbb termékének "tökéletes" álomvilágát az amerikai felső középosztály valóságával, hosszabb kritikát itt olvashat róla.

Az első élőszereplős Barbie-filmben hemzseg a sok mozis easter egg, azaz tele van olyan rejtett filmes utalásokkal, amelyek visszautalnak a filmtörténet más, jól ismert jeleneteire, ezeket itt tudja megnézni.

Semmelweis

Az Oscar-díjra jelölt világhírű operatőr, Koltai Lajos harmadik rendezése, a Semmelweis című történelmi dráma 127 percben bontja ki címszereplője, Semmelweis Ignác magányos küzdelmét a gyermekágyi láz leküzdése ellen.

A Semmelweis szándéka szerint emléket állít az anyák megmentőjének – de ezen túlmenően, arról a lázas megszállottságról szól, ami a környezetük szerint ellentmondásos emberek sajátja, de jóval túlmutat az egyes emberen, mert nem egyéni, hanem közérdeket szolgál, a filmről hosszabban itt olvashat.

A Semmelweis emléket állít az anyák megmentőjének Forrás: Intercom

A Semmelweis 29 141 nézővel az idei év legjobban nyitó magyar filmje lett, mely az elmúlt néhány évre visszatekintve is kiemelkedő eredménynek számít, hiszen rég nem nyitott ennyire magas nézőszámmal egyetlen magyar film sem, természetesen nem hiányozhat a 2023-as filmes toplistáról. November vége óta már jóval túllépte a 100 ezer nézőt, ami kimagasló szám.

Koltai Lajos remekműve Amerikában is sikeresen szerepelt, nem nehéz megjósolni a világsikert.

Oppenheimer

Christopher Nolan 180 perces, hossza ellenére - dramaturgiai hibái ellenére - viszonylag feszült, Oppenheimer című életrajzi filmje nem a mellőzött zseni, J. Robert Oppenheimer portréja, hanem egy merészen álmodozó, másokat inspiráló, szakmailag felkészült és sokoldalú, karizmatikus tudós felemelkedés- és bukástörténete.

Sokrétű, sűrű szövetű Christopher Nolan új filmje, az Oppenheimer Forrás: UIP

A film egy olyan, több szempontból is gyarló emberről szól, aki ellen felhasználják a múltját, miközben ő már a jövő miatt aggódik - hosszabb kritikát itt talál róla.

Pókember - A pókverzumon át

Nagyon népszerű volt az idei évben a mozikban a Pókember – A pókverzumon át, amelyben Miles Morales, a népszerű és közismert pókember visszatér és újra találkozik Gwen Stacyvel. Már jöhetne a nyugis bűnüldözés, de akkor átkerül a multiverzumba, ahol rengeteg másik pókember van, akiknek az a dolguk, hogy különböző világaikat védjék.

A Pókember: A Pókverzumon át minden várakozást felülmúló siker volt Forrás: Collection ChristopheL via AFP/© Sony Pictures Entertainment (SPE) - Sony Pictures Animation - Marvel Entertainment - Arad Productions - Lord Miller - Pascal P/Sony Pictures Entertainment (Spe

A Pókember: A Pókverzumon át minden várakozást felülmúló sikert hozott a Sonynak. A film 120,5 millió dolláros bevételt termelt az amerikai mozikban, és ezzel az év második legnagyobb nyitóhétvégéjét produkálta

Mission: Impossible

Sokan várták 2023 nyarán a Mission: Impossible-t, amelyben a hatvanadik életévét betöltött Tom Cruise hajmeresztő mutatványokat bemutatva akadályoz meg egy újabb világveszélyeztető ármánykodást.

Mission: Impossible - Leszámolás - Első Rész tele van elképesztő akciójelenettel Forrás: UIP-Duna Film

A világsztár által alakított Ethan Hunt ügynök eddigi legveszélyesebb küldetésébe vág bele az új részben: meg kell találniuk egy félelmetes, az egész emberiséget fenyegető új fegyvert, mielőtt rossz kezekbe kerülne. A minimális CGI-technikával, javarészt hagyományos kaszkadőrmutatványokkal készült filmben Cruise is emelte a tétet, és az eddigieknél is nyaktörőbb mutatványokra vállalkozott, az elképesztő akciójelenetekkel teletűzdelt filmről hosszabban itt olvashat.

ÉS A LEGROSSZABB?

Nyilván készült rengeteg sokkal rosszabb film, de az év legnagyobb csalódása kétségtelenül a cannes-i Arany Pálma-győztes francia krimi, az Egy zuhanás anatómiája. A feminista propagandafilm több mint két és fél órán át próbál önmagán túlmutató thriller lenni, de valójában súlytalan bűnügyi film, amelyben végül is semmi rejtély nincs. Nem nehéz megjósolni: a szélsőbaloldali rendezőnő filmje akár Oscar-díjat is nyerhet. Az új hollywoodi kvótákat ugyanis bőven teljesíti.