Kulcsár Edina az Instagramon számolt be arról, hogy a karácsonyi időszakot nagyon nehezen vészelte át, betegség miatt szinte lábra sem tudott állni:
"Ritkán vagyok beteg, viszont most a karácsonyi időszakra sikerült nagyon-nagyon lebetegednem. El is felejtettem, hogy létezik ilyen állapot, amikor lábra is alig tud állni az ember, és szó szerint minden fáj, de túl vagyok rajta" – írta.
"Szóval nálam így teltek az ünnepek, illetve hosszas gondolkodással, mert bőven volt időm sok mindent átgondolni, ameddig feküdtem.
Ilyenkor mindig rájövök, hogy mennyire esendő az ember, és hogy mennyire vigyázni kell az egészségre.
Persze ezzel mindig is tisztában voltam, de 3 gyermekes édesanyaként már komolyabban veszem ezt is, hiszen szükségük van rám" – tette hozzá.