Tóth Andi megszólalt visszavonulásáról

Tóth Andi
Vágólapra másolva!
Tóth Andi hosszú idő után először nyilatkozott, elárulta azt is, hogy megbánta-e a visszavonulását.
Vágólapra másolva!

Tóth Andi hivatalosan áprilisban vonult vissza: akkor jelentette meg utolsónak szánt albumát, miután közölte, hogy felhagy az énekléssel, inkább saját divatmárkájával és egyéb projektjeivel foglalkozik.

Azóta nem nagyon nyilatkozott, de most a Tények Plusszal kivételt tett:

és abbahagytam ezt a haknis szörnyű káoszt, amiben már éltem... Békés vagyok, kiegyensúlyozott, edzek, dolgozom, van egy kutyám, kertes ház, tökéletes, ilyen életet kívánok mindenkinek" – mondta a TV2-nek.

Az énekesnő persze a nyilvánosság elől sem tűnt el teljesen, például a Sztárban sztár leszek! legutóbbi adásában is felrobbantotta a színpadot. Erről is beszélt:

és amiben meg tudom mutatni, hogy van bennem ilyen is. És ez pont egy olyan műsor, és örülök, hogy jöhettem" – magyarázta.