Budapesti koncerten tűnt fel Cate Blanchett - fotók

BLANCHETT, Cate
Velence, 2020. szeptember 2. Cate Blanchett ausztrál színésznő, a zsűri elnöke a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon 2020. szeptember 2-án, a fesztivál nyitónapján.
Vágólapra másolva!
Cate Blanchettet vették észre a közönség soraiban a Zeneakadémia egyik koncertjén.
Vágólapra másolva!

A kétszeres Oscar-díjas Cate Blanchett is megjelent a Zeneakadémia egyik koncertjén október végén – az erről készült képeket azonban csak most osztotta meg a Facebookon az intézmény:

A posztból kiderült, hogy a színésznő korábban is járt már a Zeneakadémián, ugyanis a Tár című filmjéhez (amelyért szintén jelölték Oscarra) egy ottani tanártól vett zongoraleckéket.

Közben Angelina Jolie a Déli pályaudvarnál ebédelt egy kis étteremben, erről itt olvashat.