Újabb kieső után megvannak a Dancing with the Stars elődöntősei

Dancing with the Stars, DWTS, tévéműsor, tv, élő adás, táncos műsor, hírességek, TV2, 2023. 11. 18.
Vágólapra másolva!
Az Egyéjszakás kaland jegyében telt a Dancing with the Stars hatodik élő show-ja, ahol már csak öt páros léphetett színpadra. Az este során a versenyben lévő sztárok saját táncpárjukkal, majd egy másik profi táncossal színpadra léptek egy extra produkcióval. A táncpárok tudták, hogy nagy a tét, ugyanis ezen az estén az elődöntőbe jutás volt a tét. Ezért is volt minden eddiginél nagyobb feszültség az eredményhirdetéskor, a kiesők csalódottan vették tudomásul, hogy a cél előtt kell távozniuk a műsorból.
Vágólapra másolva!

Marics Peti és Stana Alexandra - 27 pont

Elsőként léptek színpadra egy szenvedélyes Paso Dobléval, de mégsem kaptak olyan jó értékelést, mint amilyet vártak. A zsűri úgy gondolta, hogy Maricsban ettől több is van. Bár sok elismerő kritikát is kaptak, de Juronics Tamás szerint ennek a műfajnak a keménysége lehet nem passzol Marics Peti lazaságához. Így összesen 27 pontot kaptak, mivel mind a három zsűritagtól egyöntetűen 9 pontot kaptak. Az énekes elmondása szerint ő nagyon élvezte ezt a produkciót, és vissza fogja nézni, hogy mik lehettek azok a hiányosságok, amiről a zsűri beszélt.

Dancing with the Stars, DWTS, tévéműsor, tv, élő adás, táncos műsor, hírességek, TV2, 2023. 11. 18.
Dancing with the Stars, DWTS, tévéműsor, tv, élő adás, táncos műsor, hírességek, TV2, 2023. 11. 18.
Dancing with the Stars, DWTS, tévéműsor, tv, élő adás, táncos műsor, hírességek, TV2, 2023. 11. 18.
Dancing with the Stars, DWTS, tévéműsor, tv, élő adás, táncos műsor, hírességek, TV2, 2023. 11. 18.
Dancing with the Stars, DWTS, tévéműsor, tv, élő adás, táncos műsor, hírességek, TV2, 2023. 11. 18.
Dancing with the Stars, DWTS, tévéműsor, tv, élő adás, táncos műsor, hírességek, TV2, 2023. 11. 18. Liptai Claudia, Ördög Nóra

Hunayadi Donatella és Bődi Dénes – 22 pont

Kiszel Tünde lánya és táncpárja a Cha Cha Cha műfajt kapták a hatodik élő show-ra, amit a nézőknek ajánlottak, ugyanis nagyon hálásak nekik, hogy ennyi bizalmat szavaztak nekik, és múlt héten is továbbjuttaták őket. Katy Perry Last Friday Night című slágerére készültek egy igazán vidám koreográfiával, mégsem nyerte el igazán a zsűri tetszését a produkció, mivel Szente Vajk és Juronics Tamás csupán 7 pontot, Ördög Nóra 8 pontot adott nekik.

Hunyadi Donatella és Bődi Dénes a nézőknek mondtak köszönetet a táncukkal Fotó: Csudai Sándor - Origo

Krausz Gábor és Mikes Anna – 27 pont

Igazán romantikus tánccal készült Krausz Gábor és táncpartnere, akik Berkes Olivér szerelmes dalára bécsi keringőztek. A zsűri szerint Krausz Gábor elképesztő fejlődésen ment keresztül az elmúlt hetekben, ezt pontszámokban is kifejezték, mind a hárman 9 pontot adtak a táncukra, így holtversenybe kerültek Marics Petiékkel.

A romantikus bécsi keringővel hatalmas sikert aratott Krausz Gábor és Mikes Anna Fotó: Csudai Sándor - Origo

T. Danny és Lissák Laura – 30 pont

Az idei évad első kortárs táncát Lissák Laura és T. Danny táncolhatták el, akik könnyfakasztó produkciót varázsoltak a színpadra, és elképesztő energiákat szabadítottak fel közben. A műfaj nagy szakértője, Juronics Tamás is felállt az értékelés közben és állva tapsolta meg a párost. Ördög Nóra a könnyeivel küszködött, annyira meghatotta őt, amit a színpadon látott. Így nem meglepő, hogy megszületett az idei évad első maximális pontszáma, amit a táncpár is könnyek között fogadott.

Az idei évad első maximális pontszámát Lissák Laura és T. Danny kortárs tánc produkciója kapta Fotó: Csudai Sándor - Origo

Radics Gigi Baranya Dávid – 29 pontszáma

Elképesztő szexi showtánccal készültek a mai estére, a zsűri szerint olyan volt, mintha egy videoklipet néztek volna a stúdióban. Zavarbaejtő jeleneteket varázsoltak a stúdióba, amit mindenki tátott szájjal nézett, amit csak fokozott Radics Gigi extrém rövid, tűzpiros latexruhája és a hasonlóan lengén öltözött hölgykoszorú is. Nemcsak a látványban, hanem szakmailag is teljesen rendben volt a produkció, így Juronics Tamás és Ördög Nóra 10 pontot, Szente Vajk viszont csak 9 pontot adott azért, hogy tovább motiválja az énekesnőt, mert szerinte még mindig nem volt elég felszabadult, és van még ott valami plusz, amit elő akar csalogatni.

Mindenki megdöbbenten nézte Radics Gigiék erotikus és elképesztően látványos produkcióját Fotó: Csudai Sándor - Origo

Lapozzon, hogy megtudja, ki esett ki a Dancing with the Stars hatodik élő show-jából!