Teljesen összeomlott Gáspár Győző - videó

Párharc, 3. évad, interjú, vetélkedő, páros műsor, showműsor, reality, tv, televíziós program, TV2, 2023. 10. 25., sajtóbemutató
Párharc sajtóbemutató
Vágólapra másolva!
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, elindult a TV2 Párharc című műsorának harmadik évada. Az izgalmas realityben sztárpárok mérik össze erejüket, különböző ügyességi feladatokban, ami hatalmas koncentrációt, néha kifejezetten jó erőnlétet igényel. Gáspár Győzőnek a keddi adásban a magasággal kell megküzdenie. 
Vágólapra másolva!

Gáspár Győzőt, a többi férfi versenyzővel együtt felemelték a magasba, de a valóságshow-szereplő teljesen bepánikolt. Becsukott szemmel kapaszkodott, szinte remegett.

bizonyítani kell, ügyes vagyok és megcsinálom" – magyarázta Gáspár Győző, akit a szereplőtársai egy személyként bíztattak. Neki azonban felesége tanácsa segített a legtöbbet, Bea asszony arra kérte, figyeljen a levegővételre.

Allattunk egy föld van" – tette hozzá a médiaszemélyiség. Hogy mi történt még, az kiderül a TV2-n 21:30-től.