Félmeztelen újabb képén a TV2 szexi sztárja

Szabó Franciska
Vágólapra másolva!
Fogadott húga is a képen, rajta sincs felső.
Vágólapra másolva!

Szabó Franciska a TV2-n látott Exatlon Hungary sztárja, heteken át volt képernyőn: körülötte mindig történt valami, nem bírt veszíteni, folyamatosan hajtotta, motiválta a társakat, eléggé megosztó személyiségként emlékeznek rá a nézők. Úgy tűnt, meg is nyerheti a versenyt, de egy súlyos sérülés miatt idő előtt haza kellett utaznia.

Szabó Franciska https://www.instagram.com/_francesca_szabo/

Maradhatott volna itthon, tévés celebnek, edzőnek, de az USA-ba ment, ott egyre sikeresebb pankrátorként. Nemrég egy pofonosztó versenyen is indult, ott akkora ütért mért a riválisára, hogy az előbb lefejelte az állványt, majd összerogyott. Néha kitesz magáról pár szexi képet, most például egy másik lánnyal látható.

"Engedjétek meg, hogy bemutassam az én csodálatos ázsiai húgomat, akit már láthattatok a korábbi bejegyzéseimben. Ő és férje rendíthetetlen szeretete, támogatása és barátsága megfizethetetlen. Az elmúlt két évben rendkívül erős kötelék alakult ki közöttünk, és mélységesen hálás vagyok azért, hogy az életem része" - írta a posztban.