Rubint Réka csipet ültetne a gyerekeibe

Rubint Réka, Farm VIP
Vágólapra másolva!
Rubint Réka egy friss interjúban arról is beszélt, hogy folyamatosan aggódik a gyerekeiért, ha tehetné, nyomkövető csipet ültetne beléjük.
Vágólapra másolva!

Rubint Réka elárulta, hogy a családban telefonos lokátorprogrammal követik egymást, nemcsak ő és Schobert Norbert néznek rá a gyerekeikre, de olykor azok is rájuk. Réka hozzátette, hogy ez a megoldás sem százszázalékos, ha lehetősége lenne rá, inkább csipet ültetne be három gyerekébe.

Rubint Réka és a családja a Farm VIP végén Forrás: TV2

"Amikor gyermeket vállalsz, akkor nem méred fel, hogy innentől kezdve egy életem át, amíg élsz, aggódsz. Mindegy, hogy a gyereked kettőéves, tizenkettő, huszonkettő vagy ötvenkettő" – mondta erről a Blikk videosorozatában.

"Mindenkinél van lokátor, de ha tehetném, csipet ültetnék beléjük. Amikor nem érem el valamelyik gyereket, addig kutatok, amíg meg nem találom, hogy kivel van, és hívom azt az embert. Persze ilyenkor már úgy veszik fel, hogy anya, lemerültem, már töltőn van a telefonom" – tette hozzá.