Mégsem nősül Mészáros Árpád Zsolt

Mészáros Árpád Zsolt
Vágólapra másolva!
Augusztusra tervezték az esküvőt Mészáros Árpád Zsolték, de inkább elhalasztották a következő évre.
Vágólapra másolva!

Mészáros Árpád Zsolt és a párja, Kriszta néhány éve már jegyben járnak, augusztura tervezték az esküvőjüket. Már sok mindent előkészítettek, de végül mégsem házasodnak idén.

Mészáros Árpád Zsolt a párjával Forrás: Mészáros Árpád Zsolt/Instagram

"Úgy volt, hogy augusztusban tartjuk meg a lagzit, megvannak már a ruhák és a gyűrűk is, mégis áttoltuk jövőre, mert most inkább a kisbabánkra és a projektjeinkre fókuszáltunk" – mondták a Hot! magazinnak.

"Valójában már úgy élünk, mint a házasok: Árpi sokszor hív a feleségének, és én is érzem, hogy már tényleg csak a papír lenne a különbség, ha összeházasodnánk" – tette hozzá Kriszta.