Hihetetlen, mire vállalkozott Oszter Sándor lánya

Oszter Alexandra magyar színésznő, képzőművész, illusztrátor
Budapest, 2013. május 28. Oszter Alexandra színművész az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Oszter Sándor 2021-ben halt meg, óriási birtoka a családra maradt. 
Vágólapra másolva!

Oszter Sándor lánya, Alexandra mindent megtesz annak érdekében, hogy édesapja szeretett gazdasága a legnagyobb rendben legyen.

Édesapám olyan elegánsan ment el, ahogy élt. Szenvedés nélkül hagyott itt minket. Elfogadtam, hogy már nincs köztünk, de azért szoktam hozzá beszélni és be szoktam számolni neki arról, hogy mi történik a birtokon. Nehéz ott élnem, ahol ő is élt, de szeretnék mindent továbbvinni" – mondta a színésznő egy interjúban, amit a Blikk szemlézett.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

"Édesapám mindent magával vitt a sírba, rengeteg munka várt rám, mikor elment. Beleértve az adminisztrációt is. Érdekes, hogy az utolsó nyarán – amikor az első művészeti tábort csináltam ott – megkérdezte, hogy mi a tervem a gazdasággal. Azonnal rákérdeztem, hogy "Papa, ugye nem akarsz elmenni?". Talán volt benne egy ilyen érzés. Korábban sose kérdezte ezt, de elmondtam neki, hogy látogathatóvá szeretném majd tenni, hogy ilyen táborokat szeretnék még szervezni. Nagyon tetszett neki az ötlet" – tette hozzá Alexandra.

Nagyon szeretek a 9-13 éves korosztállyal foglalkozni, de már felnőttek is jelezték, hogy szívesen jönnének alkotótáborba. Szeretném a birtok egy részét felújítani olyanná, ahol egy család is eltölthetne egy hétvégét. Ahogy múzeumot is nagyon szeretnék édesapám emlékére. Van egy felszentelt templom is a birtokon, így akár esküvőknek is helyet tudnánk adni. Rengeteg felújítás szükséges, sok segítség kell, nyakig benne vagyok, meglátjuk, hogyan alakul" – zárta.

Forrás: MTI/Zih Zsolt