Rózsa György a lányán és az unokáján kívül mindenkit elveszített

A Magyar Televíziózás Legendái, könyvbemutató, sajtótájékoztató, könyv, bemutató, televízió, magyar
Rózsa György
Vágólapra másolva!
Megrendítő vallomást tett Rózsa György.
Vágólapra másolva!

"A feleségem, aki válogatott tornász volt, nagyon fiatalon elment. Azóta se rendeződött el ez a dolog bennem, és valószínűleg nem is nagyon fog már egész életemben. Ha lehet ilyet mondani, végtelenül igazságtalannak éreztem, hogy 39 éves korában – de inkább kinézett 25-nek – egyszer csak pillanatok alatt elment, jószerivel egy hónap alatt" – kezdte Rózsa György a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorában.

"Másfelől nagyon jó érzés – lehet, hogy hülyén hangzik –, hogy én nagyon intenzíven együtt vagyok még mindig a feleségemmel. Nem úgy beszélgetek – nehogy azt gondoljátok, hogy elmebeteg szegény, magában beszél –, de nagyon sok mindenben végiggondolom, mit mondana erre Évi, mit tanácsolna egy-egy szituációban, ő hogyan reagálna" – mesélte.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Akarva-akaratlanul minden nap többször is eszembe jut, gondolok rá, néha kvázi beszélgetünk egymással. Nekem jót tesz, hogy van. Nem úgy vagyok vele, hogy szomorú vagyok, hogy nincs, hanem szomorú vagyok, meg jól is" – mondta.

Rózsa György elárulta, nem a felesége elvesztése volt az egyetlen tragédia, amit átélt.

Nem volt időm semelyik halálra felkészülni, és mindegyik úgy ment el, hogy nem lehetett megérteni. Az Évi 39 évesen. Mi az, hogy egyszer csak hasnyálmirigyrák?!" – mondta könnybe lábadt szemmel.

Ahogy ő fogalmazott, az élete a felesége haláláig „patakzott", de akkor belevágott a sors. Onnantól kezdte megtanulni, milyen borzasztó igazságtalanságok vannak az életben.