Megint botrányosan viselkedett Kulcsár Edina és G.w.M

Kulcsár Edina, G.w.M, Párharc
Vágólapra másolva!
Szinte biztosra vehető, ha Kulcsár Edina új bejegyzést tesz közzé, azonnal rázúdul a népharag, ez most sem történt másként.
Vágólapra másolva!

A volt szépségkirálynő és új férje, G.w.M egy közös képet tettek közzé, melyen feltehetőleg saját kertjükben lévő medencében fürdenek. Sokaknak az a kivetnivalójuk akadt a fürdőzés miatt, hogy nem ketten, hanem kutyájukkal együtt fürödtek, ezt szóvá is tették a házaspárnak.

- jegyezte meg egy követőjük ironikusan, hogy nem szerencsés a háziállattal egy vízben fürdeni, de erre többen is megvédték Kulcsárékat, miszerint nagyon sokan úsznak kutyákkal együtt is.

"Már megint a kutyákra "allergiás" mindent megmondók! Jó lenne ha már még értenék hogy semmi közük hozzá, ki hol, mikor fürdik, vagy jár a kedvencével!..." - kezdte egy másik kommentelő, aki nem értett egyet azzal, hogy mi lenne a probléma ilyen melegben azzal, ha a kutyát is hűsítik.

Többen felfigyeltek a fotón arra is, hogy G.w.M új tetoválással gazdagodott, ugyanis magára tetováltatta újszülött kislányuk, Amara nevét és annak születési dátumát is, de ezt sem sikerült hiba nélkül, ugyanis a dátum végéről lemaradt egy pont, amire már szintén többen felfigyeltek.