Eltitkolt válása után új barátja van a magyar luxusfeleségnek

Smaltig Dalma
Vágólapra másolva!
Smatig Dalmát a Feleségek luxuskivitelben című realityben ismerték meg a nézők, azóta többször feltűnt a képernyőn. A Farm VIP-ben szépen teljesített, pedig nagyon maga alatt volt, akkoriban derült ki, hogy már nincs együtt a férjével, titokban elváltak.
Vágólapra másolva!

"Nagyon rossz két év van mögöttem" - mondta az egykori luxusfeleség a TV2 műsorában, majd hozzátette, hogy egyedül maradt a magánéletében, férjével már nincsenek együtt, és azt szeretné bebizonyítani a gyermekeinek, hogy egyedül is képes talpra állni.

Forrás: Smaltig Dalma/Instagram

Azt mondta, sokat segített neki a Farm VIP: magabiztosabb lett, és kihangsúlyozta, hogy a gyermekei vannak előtérben, őértük csinál mindent. Úgy tűnik, azóta a magánélete is rendbe jött, most már közös képet is mutatott az új párjával.