Bíróságon döntenek Aretha Franklin hagyatékáról

Aretha Franklin énekes énekesnő ének zene 1994.
1994: American Soul singer Aretha Franklin performing at the New Orleans Jazz Festival. (Photo by Leon Morris/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Bírósági tárgyaláson döntenek Aretha Franklin hagyatékáról, miután a legendás énekesnő két végrendeletet hagyott hátra.
Vágólapra másolva!

Július 10-én a michigani Pontiacben kerül sor arra a tárgyalásra, amelynek során a 2018-ban meghalt Aretha Franklin hagyatékáról döntenek.

Aretha Franklin Forrás: Getty Images/This content is subject to copyright./Leon Morris

A soul királynője ugyanis két kézzel írott végrendeletet is hátrahagyott, ezek közül azonban értelemszerűen csak az egyiket lehet érvényesíteni – főleg, hogy más is a tartalmuk, Franklin végrehajtóként és fő kedvezményezettként 2014-ben már egy másik fiát nevezte meg (a négy közül), mint 2010-ben.

A család egy része a 2010-es dokumentumot tartja érvényesnek, miután azt közjegyző is hitelesítette, a 2014-es verzió mellett szól viszont, hogy később keletkezett.