Belebetegedett a válásába Zséda, először beszélt a történtekről

Zséda, Zsédenyi Adrienn
Vágólapra másolva!
Mint azt korábban írtuk, Zséda és férje húsz év házasság után döntöttek a válás mellett. Az énekesnő azóta új férfi mellett találta meg a boldogságot, de túl sok részletet nem árult el a magánéletéről. Válását 2020 nyarán jelentette be, azóta sem beszélt arról, miért döntöttek így a férjével. Most mégis úgy döntött, hogy elárul egy-két megdöbbentő részletet válásának körülményeiről.
Vágólapra másolva!

Zsédenyi Adrienn és orvos férje, Szabolcs húsz év házasság után döntöttek a válás mellett, bár baráti viszonyban maradtak, hiszen együtt nevelik 15 éves fiukat, Nimródot. Az énekesnőnek kellett idő, mire beszélni tudott a történtekről és elárulta, hogy nagyon megviselte a válás, már fizikai tünetei is voltak.

A nehéz időszakot már sikeresen maga mögött hagyta, ugyanis újra rátalált a szerelem egy szakmabeli férfi, Moldvai Márk személyében, akivel évek óta együtt is dolgoznak. Nemcsak a szerelem, hanem a felszabadult szabadidő is jót tett Zsédának, aki szerint azóta sokkal jobban van, amióta tud magára fókuszálni.

Valószínűleg az is számított, hogy már nincs kisgyerekem, a fiam tizenöt éves, éli a maga életét, most már nem rajta van minden privát fókuszom" - magyarázta Zséda, aki azt is elárulta, hogy egészégügyi problémái jelezték, valami nincs rendben. Ez egy intő jel volt számára, amióta rendben van magával teljesen tünetmentes lett.

Korábban ez fájt, az fájt, volt mindenféle problémám a gyomrommal, gyógyszert kellett rá szednem. Most nyoma sincs az egésznek" - idézi a Blikk az énekesnőt, aki most úgy érzi, végre újra sínen van az élete.

Zsédának fizikai tüneteket okozott, hogy nem volt jól lelkileg, de ma már teljesen jól van Fotó: Mudra László - Origo