Szabó Zsófi, Tóth Andi és társaik: már a nyár első napján levetkőztek

Szabó Zsófi
Vágólapra másolva!
Már az első napsugarak levetkőztették a magyar sztárokat, júniusban ellepték a közösségi oldalakat a szexi, bikinis képek. Volt, aki máris külföldre utazott egy rövidebb nyaralásra, vannak, akik itthon vetkőztek, és olyanok is akadnak, akik bikinimodellként pózolnak. A nyár első napjaiban levetkőzött többek közt Tóth Andi, Szabó Zsófi, Nádai Anikó, Görög Zita, Sydney van den Bosch és Szorcsik Viki is.
Vágólapra másolva!

Szabó Zsófi

Szabó Zsófi Instagram-oldala már most tele van bikinis fotókkal, pedig csak nemrég indult a szezon. Ezt egyrészt az magyarázza, hogy az egykori sorozatszereplő ma bikinimodellként dolgozik, de betudható annak is, hogy fogyása óta szívesen mutogatja magát ruha nélkül.

Forrás: Szabó Zsófi/Instagram
Forrás: Szabó Zsófi/Instagram
Forrás: https://www.instagram.com/szabozsofi/

Sydney van den Bosch

A TV2 Szerencselánya ma már nagyon jól érzi magát a bőrében, de ez nem volt mindig így. "Boldogság, öröm, virágszirom. Na és persze az elfogadás a homokóraalkatommal, amit tiniként próbáltam mindenféle over size ruhákkal eltüntetni, akkor a bikini helyett sokkal hamarabb választottam egyrészes fürdőruhát. Most már bátran veszem fel a csillogó bikinit, kockás has ide vagy oda" - írta legújabb bikinis képe mellett.

Forrás: Sydney van den Bosch/Instagram
Forrás: Sydney van den Bosch/Instagram

Szorcsik Viki

A napokban a TV2 Szerencsekerék című műsorában jött szóba Szorcsik Viki Playboyban való szereplése. A színésznő egyáltalán nem szégyelli, hogy egykor megmutatta magát ruha nélkül, az Instagram-oldalán ma is szívesen vetkőzik.

"Nagyon-nagyon büszke vagyok erre a fotósorozatra, mert szerintem bármennyire is Playboy, azért vannak olyan képek, amiket meg lehet csinálni művészien, és vannak a kitárulkozós képek... Az az igazság, hogy én arra büszke vagyok, hogy nem volt kitárulkozós fotósorozat, hanem egy nagyon szép, művészi anyag volt. Azt gondolom, a Playboy címlapján szerepelni inkább elismerés, mint ciki" – magyarázta Szorcsik Viki, akiről itt nézhet meg sok remek fotót, alább pedig az idei, legújabb képei.

Forrás: Szorcsik Viki/Instagram
Forrás: Szorcsik Viki/Instagram

Lapozzon, nézze meg a többieket is!