Schobert Norbi visszavonul

Schobert Norbi Norbert Csak show és más semmi 2018
Vágólapra másolva!
Schobert Norbi cége, a Norbi Update termékek forgalmazója negyvenmillió forintos gigabüntetést kapott a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH). A fitneszgurura most úgy érzi, nem bírja tovább, mindenképpen változtatnia kell - írta meg a Blikk.
Vágólapra másolva!

Eddig bírtam, visszavonulok. Ez a vizsgálat és az, hogy mindenféle hazugnak neveznek, most padlóra küldött, és innen már nem tudok felállni - mondta a Blikknek Schobert Norbi.

A GVH szombaton tudatta egy közleményben, hogy Schobert Norbi cégét vizsgálták, ennek eredményeként arra jutottak, hogy a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat, többek között a termékek hatásáról, összetételéről, illetve a diéták eredményességéről szóló reklámokban.

A GVH szakemberei egy évig vizsgálták a céget, összesen 280 videóbejegyzést néztek át, és úgy ítélték meg, hogy a ezek megalapozatlanul hirdették az Update termékeket egészségre ható, valamint betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmas áruknak – például hogy elmulasztják a cukorbetegséget vagy a magas vérnyomást.

A vizsgálat szerint a megtévesztő, egészséggel kapcsolatos állítások egyúttal megsértették az élelmiszerek reklámozására vonatkozó uniós szabályozást is.

Norbi cége együttműködött a hatósággal, elismerte a jogsértést, amivel 40 millió forintra mérsékelte a bírságot. Norbi Facebook-oldalán hosszú bejegyzésben reagált a vizsgálat és a bírság hírére.