Kiderült, ki mellett találta meg újra a boldogságot Zséda

Zséda
Vágólapra másolva!
Zséda három éve, húsz év házasság után vált el férjétől, de most újra boldog, azt is tudni, ki az új párja - írta a Blikk.
Vágólapra másolva!

2020. nyarán derült ki, hogy előző télen Zséda és orvos férje, Szabolcs húsz év után pontot tettek a házasságuk végére - írta a lap. Ugyan a barátság megmaradt közöttük, hiszen a már tizenöt éves fiukat, Nimródot is közösen nevelik, a csalódást bizony fel kellett dolgozni. A Blikk azonban úgy értesült,

az énekesnő képes volt újra kinyitni a szívét és újra boldog: Zséda több mint egy éve egy szakmabeli férfi mellett találta meg a szerelmet,

aki nem csak a magánéletben, de a karrierben is fontos szerepet játszik az énekesnő életében: új társa ugyanis Moldvai Márk, aki négy éve zenei producerként dolgozik a sztárral.

Zséda Forrás: instagram.com/zsedavue

Nem volt egyszerű számára a válás, hiszen egy húsz éven át épített kapcsolatot kellett lezárnia. Sokat volt szomorú, el is pityeredett néha, amikor nem látták, mindent megpróbált, hogy eltakarja a szomorúságát, de eleinte bizony nagyon nehezen viselte a szakítást, még akkor is, ha tudta, ez a jó döntés - árulta el a Blikknek az énekesnő egy közeli ismerőse, aki szerint azonban

Zséda ma már boldogabb, mint valaha.