Komoly betegségéről beszélt Cooky fiatal menyasszonya

Cooky és Szécsi Debóra
Vágólapra másolva!
Cooky és 27 évvel fiatalabb párja, Szécsi Debóra már hét éve élnek együtt, de még nem került sor az esküvőre. A fiatal táncosnőt úgy tűnik, ez nem zavarja, hiszen boldogok két kisfiukkal, bár nemrég beárnyékolta a boldogságukat az édesanya komoly betegsége, melyről most beszélt nyíltan először.
Vágólapra másolva!

Szécsi Debóra a közösségi oldalán árulta el, hogy egy ideje nem érzi jól magát, ugyanis komoly betegséggel küzd. Korábban egy követője kérdésére már elárulta, hogy valóban pánikbeteg, de bővebben még sosem beszélt erről, most kifejtette, hogy mióta küzd ezzel és hogyan érzi most magát.

Nagyon megviselt engem is, a családot is, úgyhogy nehéz időszak volt..." - idézi a Bors Szécsi Debóra ideiglenesen elérhető bejegyzését, aki már tavaly megemlítette, hogy egészségügyi problémái vannak, egyelőre többet nem árult el állapotáról.

Szécsi Debóra és családja Forrás: Szécsi Debóra/Instagram