Szorcsik Viki mindent elmondott a Csutival való kapcsolatáról

Szorcsik Viki
Vágólapra másolva!
Szorcsik Viki a Csutival való rövid kapcsolatáról is beszélt egy friss interjúban.
Vágólapra másolva!

Szorcsik Viki annak idején az Origónak is mesélt a Csutival való kapcsolatáról, amely közös tévészereplésük során, a Farm VIP-ben kezdődött, de nem tartott túl sokáig.

A korábbi szerelmespár most ismét együtt dolgozik, mások mellett ugyanis Csuti is zsűrizni fog egy influenszereknek szóló versenyen, amelynek Szorcsik Viki lesz a házigazdája.

Szorcsik Viki a Farm VIP idején Forrás: Instagram, Szorcsik Viki

"Előszeretettel hoznak össze bennünket még mindig.

Szerelmi viszonyunk volt, de gyorsan kiderült, hogy különböző egyéniségek vagyunk, érzelmi téren mások az elképzeléseink. Bolyki Lilla barátnőm kért fel erre az igényes rendezvényre, aminek az egyik legszebb fővárosi szálloda ad otthont. Ez nem szépségverseny, nem az öncélú magamutogatásról szól. Épp ellenkezőleg: inkább kreatív, edukatív, jövőbelátó módon közelíti meg az influenszerkedést. A színpad miatt amúgy is kirakatban vagyunk, ezért csak rám tartozik, hogy ki a párom, és mi van a családommal. A Farm VIP miatt viszont elkerülhetetlen volt, hogy nyilvánosságot kapjon a Csutival való viszonyunk" – mondta a verseny kapcsán Szorcsik Viki a Hot! magazinnak.