Kitálalt a szomszédja Fekete Dávidról

fekete dávid, bűnügy, gyanúsított, blur, arc nélkül
Fekete Dávid
Vágólapra másolva!
Mint azt korábban írtuk, ma kezdődött Fekete Dávid tárgyalása, melynek végeztével, akár 15 év letöltendő börtönbüntetést is kaphat. Az egykori énekes egyik szomszédja elárulta, hogy a háziőrizetben lévő férfi feltehetőleg új párt talált magának a körülmények ellenére is. 
Vágólapra másolva!

A 320 milliós csalással és sikkasztással vádolt Fekete Dávid egy ideje édesanyja győri lakásában várta a tárgyalása megkezdését, ahol szemmel láthatólag jól érezte magát. Sokszor látogatták ikerfiai is és munkát is vállalt az őrizet idejére, hogy bevételre tegyen szert.

Fekete Dávid vallomástétele alapján két munkahelyen is dolgozik egyszerre, így közel háromszázezer forintot keres, melyből gyerektartást is fizet. 2020-ban születtek ikerfiai második házasságából, első feleségétől, Cserpes Laurától nem született gyereke.

Azóta nem nyílt lehetősége az ismerkedésre, hiszen előzetes letartóztatásba helyezték 2021-ben, ahonnan csak 2022 nyarán engedték háziőrizetbe. Úgy tűnik, hogy nem váratott sokat magára az új kapcsolat, ugyanis Fekete egyik szomszédja szerint új párja lehet.

Úgy vettem észre, hogy mindig ugyanez a hölgy érkezik. További részletekkel sajnos nem tudok szolgálni, de nagyon az a gyanúm, hogy romantikus kapcsolat lehet köztük" - mondta a Ripostnak a neve elhallgatását kérő informátor.