Óriási változás történt G.w.M elhagyott felesége életében

Nagy Melanie, G.w.M exe
Vágólapra másolva!
Nagy Melanie szerint soha nem késő változtatni, ő most megtette - erről írt az Instagramon.
Vágólapra másolva!

Nagy Melanie saját bevallása szerint már túllépett a váláson, ami foglalkoztatja az, hogy két gyerekének biztos jövőt teremtsen. Ezért a műsorvezetésen kívül próbálkozik több dologgal is, hiszen nagy szüksége van a jól fizető állásra, ugyanis G.w.M állítólag komoly adósággal hagyta el őt - erről itt olvashat.

Nagy Melanie, G.w.M exe Forrás: Nagy Melanie Instagram

G.w.M volt felesége gyerekeivel töltötte a karácsonyt, melyről több boldog fotót is megmutatott közösségi oldalán, míg gyerekei apja a terhes Kulcsár Edina lánykérését szervezte. Úgy tűnik, mégsem hagyta hidegen az exfeleséget sem a rapper boldogsága, most egy cinikus bejegyzésben alázta meg a terhes Kulcsár Edinát, erről itt írtunk.

Nagy Melanie most az Instagramon büszkén jelentette, hogy megtette az első lépéseket valami új felé, már nem keres kifogásokat. Mint írja, soha nem volt sportos típus, nem mozgott rendszeresen, de eztán gyakran fog jógázni. "Változtatni sosem késő" - írta 64 ezer követőjének.