G.w.M elhagyott felesége elmondta, mit érez egy évvel a szétválás után

Nagy Melanie, G.w.M exe
Vágólapra másolva!
Voltak mélységek és magasságok, de leginkább hálás a támogatásért. 
Vágólapra másolva!

"Vannak szakaszai az életnek melyek intenzívebbre sikerülnek a többitől. Nekem az elmúlt év volt telis-tele mélységekkel és magasságokkal. Mindent összevetve a legerősebb érzés ami uralkodik a szívemben jelenleg az a hála. Ebben megannyi ember őszinte szeretete, törődése és figyelmessége adódik össze" - írta oldalán Nagy Melanie, akit a rapper Kulcsár Edináért hagyott el.

"Köszönöm a szeretteim és az ismeretlen emberek önzetlen mosolyát is, a kedves szavakat és az öleléseket. Sokat töltekezem ebből és igyekszem viszonozni is. Hiszem, hogy amennyiben az állandó változás mellé fejlődés és tanulás szegül, annak rossz vége nem lehet. Hagyom, hogy ez a gondolat járja át az utat ami előttem áll" - olvasható közösségi oldalán.