Pofonnal fenyegeti egyik csapattársát Szorcsik Viki - videó

Farm VIP
Vágólapra másolva!
A Farm VIP harmadik évada erősen indult, ugyanis az első adásban elkezdődött kibontakozni, úgy látszik, egy kibékíthetetlen ellentét, mely egyre inkább rányomja a bélyegét a piros csapat játékára. A konfliktus már odáig fajult, hogy Szorcsik Viki pofonnal fenyegetőzött.
Vágólapra másolva!

A csapaton belüli ellentéteket meg sem próbálja leplezni Szorcsik Viki, aki Smaltig Dalmával találta meg a közös hangot a csapattársai közül. Számukra úgy tűnik, hogy a fiatal, egykori szépségkirálynő, Szarvas Andi az, akinek a jelenléte nagyon zavarja őket, hiszen már az első este is csúnyán összeszólalkoztak vele.

A konfliktus azóta sem csillapodott, sőt, Szorcsik Viki elég kemény szavakat használt és már pofonnal is fenyegetőzött, amikor Szarvas Andiról beszélt.

- mondta Szorcsik a mai adás beharangozójában.

A sárga csapat sem tudott elmenni szó nélkül amelett, hogy milyen feszültségek vannak az ellenfélnél, szerintük az ő játékukra is hatással van ez a hangulat.

Nekünk ez már bőven elég volt. Ami itt megy, nekünk nehéz, tehát nálunk már ez előjön témaként, és a mi morálunkra ráül" - mondta a sárga csapat szószólója, Visváder Tamás.