Mindkét lábát eltörte a Walking Dead sztárja

walking dead negan
Vágólapra másolva!
Sokat ugrált, műteni kellett Jeffrey Dean Morgant.
Vágólapra másolva!

Csak 56 éves Jeffrey Dean Morgan, de úgy tűnik, nem neki való a sok akció, mert mindkét talpában csonttörések lettek a Walking Dead utolsó, 11. évadjának forgatása során. "Őszintén szólva azt hiszem, csak arról volt szó, hogy nem túl jó cipőben voltam - pedig ugrottam és földet értem párszor" - nyilatkozta.

amc

Semmiségnek tűnt neki eleinte, csak hajszáltörésnek, de aztán egyre rosszabb lett. Úgyhogy amint vége lett a 11. évad forgatásának, műteni kellett a színészt, annál is inkább, mert a három spinoffból az egyikben ő lesz a főszereplő - azaz az AMC továbbra is tervez a Walking Dead-univerzummal.

A három tervezett folytatásról itt olvashat.