Mélypontra került a TV2 egykori sztárja

Szőcs Renáta
Vágólapra másolva!
Szőcs Reni nevét 2016-ban ismerték meg a nézők, amikor 22 évesen megnyerte a TV2 Star Academy című tehetségkutató műsorát. Az énekesnőnek azóta volt egy komolyabb mélypontja, erről a Mokkában mesélt először.
Vágólapra másolva!

Az énekesnő a nehézségeket egy dalban szedte össze, a Távoli bérc klipjéhez pedig a Dancing with the Stars profi táncosát, Hegyes Bercit kérte fel.

"Hogy őszinte legyek, nagyon megfogott Berci tánctudása és természetesen a megjelenése is, ezért is gondoltam rá, amikor a fejemben összeállt, mit is szeretnék megmutatni a klipben. Nagy segítségemre volt egyébként Lissák Laura, aki megmutatta nekem a nőies táncmozdulatokat. Gyerekkoromban ugyan táncoltam, de főként hip-hop stílusban, így rám fért az oktatás a társastánc terén" - mesélte a TV2 stúdiójában az énekesnő, aki nem véletlenül ehhez a dalhoz álmodott klipet.

Forrás: Szőcs Renáta/Instagram

Miközben a Távoli bérc megszületett, szép lassan jöttem ki a gödörből. Tulajdonképpen segített visszatalálni önmagamhoz és az utamhoz. Ezért is gondoltam, hogy ehhez a dalhoz szeretnék klipet forgatni" - mesélte.

Hegyes Berci pedig arról beszélt, hogy mekkora öröm számára és úgy általában véve a táncos szakma számára, hogy a TV2 táncos show-ja miatt egyre nagyobb figyelmet kap a tánc és egyre több helyen jelenik meg a hétköznapokban is. "Boldog vagyok, hogy egyre nagyobb teret nyer a tánc, amióta elindult a műsor. Jó, hogy egyre több klipben is látható" - mondta.