"Nesze neked szólásszabadság" - a Facebook cenzorai már le is tiltották Majka posztját, mert nevetségessé tette Lakatos Márkot

majka
Vágólapra másolva!
A sikeres rapper, a TV2 sztárja, a Sztárban sztár leszek! zsűritagja nem érti, mi volt a baj a szöveggel, miért tiltotta le a Facebook. A hozzászólók közül sem érti senki, mert semmi gyűlöletkeltő nem volt benne. Mindenki döntse el maga, mitől lennének gyűlöletkeltőek az éppen az elfogadásról szóló sorok : "Egyébként mi mindenkivel befogadók vagyunk, ezért arra sem kérdezünk rá, hogy miért visel egy férfi magas sarkú női cipőt, lilára festett hajjal, ridiküllel, szoknyával. Elfogadjuk. Lehet, pont azért, mert bízunk benne, hogy ha később nekünk is lesznek furcsa dolgaink, akkor nem próbálnak majd minket butának vagy együgyűnek beállítani egy pár lájkért cserébe." 
Vágólapra másolva!
tv2

Mint korábban írtuk, Lakatos Márk megpróbált Majka népszerűségére felkapaszkodni. Értelmetlen kötekedésbe kezdett, mire a rapper visszafogottan ugyan, de nevetségessé tette. "Egyébként mi mindenkivel befogadók vagyunk, ezért arra sem kérdezünk rá, hogy miért visel egy férfi magas sarkú női cipőt, lilára festett hajjal, ridiküllel, szoknyával. Elfogadjuk. Lehet, pont azért, mert bízunk benne, hogy ha később nekünk is lesznek furcsa dolgaink, akkor nem próbálnak majd minket butának vagy együgyűnek beállítani egy pár lájkért cserébe. Remélem, most már megvilágosodtál belőlünk, és ezek után szívesen, hátradőlve élvezed dalunkat" - írta többek közt.

Most a Facebook törölte a posztot, amit sem a zenész, sem a közösségi oldal felhasználói nem értenek.

- írta Majka egy újabb posztban, amit két óra alatt már 1600-an like-oltak és rengetegen kommenteltek.

"Ennél szofisztikáltabban a Földön senki nem tudott volna fogalmazni. Nesze neked szólásszabadság" - írta egyikük. "Köze nem volt a gyűlöletbeszédhez, inkább csak szúrta valaki szemét és jelentette a posztot megvizsgálásra" - írta egy másik netező.

"Még jó, hogy sokan elolvasták. Semmi rossz, érzékeny, bántó szó nem volt benne. A véleményed tökéletesen, korrektül megfogalmazva... biztos fáj valakinek az igazság" - kommentelte egy harmadik olvasó.

Ahogy azt korábban megírtuk, a Facebookot egy olyan cég "moderálja" (cenzúrázza), amelynek ugyanaz a tulajdonosa, mint az RTL-nek.

A botrányról a cikk alatt olvashat.