Százmilliókra számít Kozso egy dallopási pertől

Kozso
Vágólapra másolva!
Egy közel 300 milliós megtekintésű dalról van szó, Lady Gaga egyik legnagyobb slágeréről. Ha a magyar zenész nyerne, rengeteg pénzre számíthatna. 
Vágólapra másolva!

Kozso Lady Gagát perli már jó ideje, mert szerinte egy 1992-es Ámokfutók-dallamot használt fel a Paparazzi című milliók által hallgatott dalának alapjaként.

Kozso Forrás: Ámokfutók, Instagram

"Remélem, hogy már egy éven belül vagyunk, de már négy éve kőkemény pereskedés folyik. Ez nem vicc volt, vannak ilyen dolgok, az emberek csinálnak ilyeneket. Semmi gond, ettől még izgalmasabb történetek is voltak. Akartam is mondani, hogy ezek azért benne vannak a memóriámban, nem fogyatékosként mondom ezeket a dolgokat.

Mindig olyan viccnek tűnnek ilyenkor, pedig bárkivel megtörténhet - mondta a muzsikus a Balázsék című rádióműsorban.