Oszter Alexandra: Édesapám nagyon tudott és mert is élni

Oszter Sándor
Vágólapra másolva!
Jó barátságot ápolt Bessenyei Ferenc Oszter Sándorral, gyakran vendégeskedett is náluk, sőt születésnapján még egy festményével is meglepte. Az Othellót, a velencei mórt ábrázoló alkotást Oszter Alexandra meg is mutatta a Librettónak. A műsornak adott interjúban a színésznő gyerekkori emlékeit is megosztotta, felidézve októberben elhunyt édesapja emlékét.
Vágólapra másolva!

Oszter Alexandra zongoraművész édesanyja és színművész édesapja révén a legnagyobb művészek társaságát élvezhette már gyerekkorában is. Sokszor volt náluk vendég például Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas magyar színművész, akitől Oszter Sándor a már említett festményt kapta.

A diósjenői családi házban a színésznőt most minden fotó és használati tárgy elsősorban Oszter Sándorra emlékezteti.

akkor abban 200 százalékosan benne volt, nagyon tudott és mert is élni" – árulta el tavaly októberben elhunyt édesapjáról a színésznő, aki szeretné Oszter Sándor alkotásait, színházi kellékeit kiállítani, hogy azokat bárki megtekinthesse.

Oszter S Forrás: MTI/Beliczay László

A Librettó exkluzív interjúja, amelyből megtudható, hogy Oszter Sándor lánya melyik festményét kedvelte leginkább, valamint, hogy unokáját melyik művészeti ág iránt érdeklődik, itt megtekinthető.