Kitálalt a magyar énekesnő: ezek az ismert férfiak kezdtek ki vele

Szőcs Renáta
Vágólapra másolva!
Szőcs Renáta egy interjú során mesélt arról, hogy milyen ismert férfiak, hazai sztárok akartak kikezdeni vele annak ellenére is, hogy tudták férjnél van. Sőt, volt, aki köztudottan maga élt boldog kapcsolatban vagy házasságban, mégis megpróbálta elcsábítani a Star Academy tehetségkutató egykori győztesét.
Vágólapra másolva!

Már két éve él boldog házasságban a TV2 egykori sztárja, egyeseket ez sem tart vissza attól, hogy közeledjenek felé. Szőcs Renátát az idén már hírbe hozták Kulcsár Edina elhagyott férjével, Csutival is, de ezt a pletykát gyorsan meg is cáfolta mind a két érintett fél. Majd Nagy Alekosz is megpróbálta randevúra hívni a fiatal énekesnőt, aki persze visszautasította a közeledést.

Több hasonló eset is volt már Szőcs Renáta életben, volt egy pár ismert udvarlója, akik nem zavartatták magukat amiatt sem, hogy az énekesnő férjnél van. Szőcs az interjúban nem kertelt és nevén nevezte a csalfa férfiakat.

„Voltak még egy páran, akik próbálkoztak, de ez szerintem sokakkal előfordul. Aki elsőre eszembe jut, az Árpa Attila, akin nagyon meg is lepődtem. Bejelölt, én elfogadtam a felkérést, aztán jött a "kopogtatás". De nem volt köztünk semmi, én vágtam el a dolgot" – válaszolt arra a kérdésre, hogy voltak-e Nagy Alekoszhoz hasonló kéretlen udvarlói.

Az énekesnő megemlítette Varga Viktor énekest is, aki csak óvatosan latolgatta esélyeit és félreérthető megjegyzéseket tett kolléganőjének. De akadt köztük sportoló is, aki egyértelműbben adta Szőcs tudomására, hogy mit szeretne tőle.

ráadásul együtt volt edzőtáborban a párommal. Az illető elég rendesen fűzögetett, félreérthetetlen módon, miközben pontosan tudta, hogy párkapcsolatban vagyok Márkkal. Egyébként az olimpiai második helyezett birkózóról, Ungvári Mikiről van szó" – idézi a Bors az énekesnő meglepő nyilatkozatát.

A legmegdöbbentőbb esetet a történet végére tartogatta, végül nem is nevezte nevén azt az előadót,

aki szintén megpróbálta őt levenni a lábáról. Szőcs szavaiból viszont egyértelműen kiderül, hogy kire is utalt a válaszában.

„Van egy előadó, aki gyermekkori crushom volt, vagyis éltem-haltam érte, szerelmes voltam belé. A rap és R'n'B műfajában ma is aktív, így nem szeretnék nevet mondani, de igazi csajozógép. Ott voltam egy eseményen, amin ő is és elkérte a számomat. Később hívott és üzeneteket is írt, de párkapcsolatban élt. Ez volt az oka, hogy nemet mondtam neki. Ha szingliként keres meg, talán lehetett volna köztünk valami..." – mesélte az énekesnő, aki egy kis unszolásra még jobban leszűkítette a kört, ezzel szinte egyértelművé téve, hogy kire utal.

dolgoztam is együtt. Egy műsorban szerepeltünk és nem versenyzőtársam volt, hanem a zsűriben ült. A Star Academy-hez és a Sztárban Sztárhoz is köthető a neve" – utalt Szőcs Renáta Majkára, akit a műsorvezető nevezett meg végül, mire az énekesnő csak kínosan elnevette magát.