Tóth Andi megsértődött

Tóth Andi
Vágólapra másolva!
Tóth Andi neve is szerepel a Strand Fesztivál programjában, de azt mondta, nem lesz ott vasárnap este.
Vágólapra másolva!

Tóth Andi egy friss, 24 óráig még elérhető Instagram-sztoriban beszélt arról, hogy nem fog fellépni vasárnap a Zamárdiban zajló Strand Fesztiválon – hiába szerepel a neve a plakáton és a rendezvény internetes felületén.

"Az van, hogy én nem vagyok oda lekötve. Tehát én nem leszek ott. Volt róla szó, három nappal ezelőtt, mikor megláttuk az első plakátot. Akkor beszéltünk velük, és mondták, hogy ingyen, egy-két dal erejéig menjek el. Ezt mi visszautasítottuk, mert nyilván mindenki más ki van fizetve, akkor ez számomra megalázó" – állította sztorijában Tóth Andi.

Tóth Andi a sztorijában Forrás: Instagram/Tóth Andi

"Ettől függetlenül továbbra is osztották a plakátokat, de a lényeg, hogy én nem leszek ott" – tette hozzá.

Természetesen nem tudjuk, mi az igazság, hiszen a Strand Fesztivál szervezői nem szólaltak meg az ügyben.

Frissítés

A Strand Fesztivál zárónapján megrendezett World is Mine Official End Show című programért a World is Mine csapata felelt, akik kiadtak a Facebook-oldalukon egy közleményt az üggyel kapcsolatban, tájékoztatta az Origót a Strand Fesztivál sajtófőnöke, Ábel Nikolett.

A közlemény szerint

amelyben mind a két fél érintett. A cégünk kifejezetten elhatárolódik attól, hogy a vendégfellépés anyagi ellenértéke kapcsán kialakult bármilyen egyet nem értés, esetleg ebből adódó kétes vagy vitás helyzet lehetetlenítette volna el a produkciót - erre vonatkozóan július elején egy másik fesztivállal egybekötött ajánlatot tettünk a menedzsmentnek. [...] kapcsolatban voltunk a menedzsmenttel, minden megoldási alternatívát felkínáltunk és átvettünk, ez azonban nem tudta a megoldást jelenteni. [...]

sőt végtelen korrektséggel vannak mellettünk."

A teljes szöveget itt olvashatják: