Megvannak a Televíziós Újságírók Díja jelöltjei, Lékai-Kiss Ramóna vagy Ördög Nóra is nyerhet

TV2 Sztárban Sztár 2022 Lékai-Kiss Ramóna
Vágólapra másolva!
Bejelentették a Televíziós Újságírók Díja jelöltjeit. A vezető televíziós szakújságírókból álló zsűri közzétette a kategóriánkénti legjobb három tévés személy vagy produkció nevét. 2021 legjobb női műsorvezetője lehet Lékai-Kiss Ramóna vagy Ördög Nóra, díjat kaphat Till  Attila és Kamarás Iván is.
Vágólapra másolva!

A Televíziós Újságírók Díja a szakmédia által 2014-ben alapított elismerés, melynek célja, hogy klasszikus kritikai szempontok alapján emelje ki a legprofesszionálisabb magyar, szórakoztató műfajú tévés teljesítményeket.

Lékai-Kiss Ramóna is nyerhet Fotó: Polyák Attila - Origo

2022-ben változnak a Televíziós Újságírók Díja egyes kategóriái: mivel tavaly a korábbi évekhez képest kevesebb magyar sorozat készült, a mellékszereplőket a színésznő és színész kategórián belül díjazzák. Emellett egy év szünet után újra külön kategóriába kerültek a gasztrorealityk és idén először a sportrealityk legjobbját is elismerik.

Idén így összesen tizenhárom kategóriában hirdetnek győztest: díjat adnak át nagyszabású showműsor, vetélkedő, reality, gasztroreality, sportreality, talkshow, heti sorozat, napi sorozat, zsűritag, női műsorvezető, férfi műsorvezető, színésznő, valamint színész kategóriában.

A díj szabályzata alapján kategóriánként az a három televíziós produkció és személy került az esélyesek közé, akikre az elismerést odaítélő médiumok a legtöbb szavazatot adták.
A kategóriák győzteseit a Televíziós Újságírók Díja gálaestjén hirdetik ki március 23-án.

Ördög Nóra nyert már ilyen díjat, legutóbb tavaly Facebook

Díjra esélyesek a 2021-ben képernyőre került produkciók és személyek közül, többek közt, a Dancing with the Stars, Sztárban sztár leszek!, a Szerencsekerék, a Farm VIP, a Séfek séfe, az Exatlon Hungary és a Ninja Warrior Hungary is. A női műsorvezetők közt Lékai-Kiss Ramóna vagy Ördög Nóra kaphat díjat.