Három év után titokban szakított a sztárpár

Chris Pine és Annabelle Wallis
Vágólapra másolva!
Már tavaly szakított Chris Pine és Annabelle Wallis, árulta most el egy ismerősük.
Vágólapra másolva!

Már hónapok óta nincs együtt Chris Pine és Annabelle Wallis – mondta egy őket jól ismerő forrás az Entertainment Tonightnak.

Chris Pine és Annabelle Wallis Forrás: AFP

Nem meglepő, hogy a sztárpár nem hozta nyilvánosságra a szakítás tényét, hisz annak idején azt sem verték nagydobra, hogy együtt vannak: a vörös szőnyegen sem jelentek meg soha együtt, közös lesifotók viszont már 2018-ban készültek róluk, amikor Pine a Wonder Woman 1984-et forgatta.

A színészt azóta az Én vagyok az éjszaka című minisorozatban is láthattuk, de ő játssza Kirk kapitányt is az újabb Star Trek-filmekben; miközben Wallis szintén ismerős lehet a Star Trek: Discoveryből, a Birmingham bandájából vagy az Annabelle-ből, ő is szerepelt összesen 37 filmben és sorozatban.