A tavaly decemberben meghalt Kóbor Jánosnak csak formális búcsúztatót tartottak nem sokkal a halála után, a hamvakat – mint írtuk – hónapokig nem helyezték el a nyughelyén.
Kóbor végakarata szerint a hamvak egy részét végül a Balatonba szórták, a másik része pedig már a Szent István-bazilikában van, amiről az énekes lánya, Kóbor Léna is közzétett egy fotót a Facebookon:
A Bors kérdésére az Omega menedzsere, Trunkos András is megerősítette, hogy múlt pénteken lezajlott a tényleges búcsúztató: "Mivel ez volt az özvegy kívánsága, közeli barátok és kollégák sem voltak jelen, én magam is tiszteletben tartottam a kérését, csak a szűk család volt ott" – mondta. A síremlék viszont már szabadon látogatható azok számára, akik szeretnék leróni a kegyeletüket.