Istenes Bence hazatért az El Caminóról, de máris újra útnak indult

Istenes Bence Csobot Adél
Vágólapra másolva!
Istenes Bence egyhónapos túrára indult, hogy bejárja az egyik legismertebb  zarándokutat, az El Caminót. Azóta nem adott magáról életjelet (legalábbis a kövői felé) és felesége, Adél sem beszélt távollétéről. Annyit elárult, hogy célja önmaga és belső békéjének megtalálása, családja  minden bizonnyal támogatta ebben. Természetesen sok idő két pici gyerek mellett egy hónap távollét, de minden jel arra utal, hogy a családfő hazatért. Nem sokáig tétovázott, ugyanis legutóbbi bejelentkezése is egy újabb túráról – a Kékesről – történt. A képek alapján nem derült ki, hogy családja is vele tartott-e hegyet mászni, minden esetre a poszt szövege alapján nem egyedül volt.
Vágólapra másolva!