Állapotáról mesélt a sztrókja után Török Ádám

Török Ádám
Budapest, 2018. február 22. A 70 éves Török Ádám fuvolista, énekes dalszövegíró, a Mini együttes alapítója és frontembere interjút ad az MTI újságírójának egy budapesti kávézóban 2018. február 20-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
A zenész alig fél évvel sztrókja után már a jubileumi nagykoncertjére készül. 
Vágólapra másolva!

A legendás jazz-rockzenész fél évvel ezelőtt alaposan ráijesztett szeretteire, zenésztársaira és persze a rajongótáborára, amikor kiderült, sztrókot kapott és kórházba kellett szállítani. Két hónappal az agyvérzés után eldobta a mankót és már színpadra is állt, mára pedig szinte teljesen felépült.

Ami a legjobban zavar, az hogy a torkom még vacakol, de az orvosok szerint pár hónap múlva az is teljesen rendbe jön" - mondta a Borsnak.

Forrás: MTI/Soós Lajos

"Hetvennégy évesen az ember óhatatlanul is átgondolja az életét. Nos, bevallom jó lenne megint harminc alatti fiatalembernek lenni. Akkoriban a napi három csaj korszakomat éltem, de mentségemre szóljon harminc után, a fiam születését követően megkomolyodtam és lenyugodtam. Ennek ellenére, állítólag én vagyok a rekorder, már ami a hódítások számát illeti. Akkoriban szó szerint tapadtak rám a csajok" - idézte fel.