Rettenetes emléket osztott meg a Totem forgatásán az egyik szereplő

TV2 TOTEM sajtóesemény, kalandreality, reality, tv műsor, Totem, hamvai
Vágólapra másolva!
Szörnyű emlékeket idézett fel a Totem forgatásán megélt baleset Hamvai PG számára.
Vágólapra másolva!

A DJ közvetlenül Novák Zalán előtt haladt, amikor a Szarvasok instruktorának fejére ráesett egy óriási faág - az ijesztő balesetről itt írtunk hossszabban. A TV2 kalandrealityjének versenyzője azonnal látta, hogy ez nem egy egyszerű baleset, ráadásul azonnal bevillant számára egy sok évvel ezelőtti jelenet, amikor majdnem örökre elvesztette egy jó barátját.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Huszonhat éve élek az éjszakában, ezalatt sok mindent láttam, de van, amit az ember sosem felejt el. Például azt a balesetet, amikor a barátom több méter magasról esett le. Zalán arcán ugyanazt láttam: elsápadt, fennakadt a szeme, ahogy elájult. Egy ideig az sem volt biztos, hogy túléli. Ez az emlék villant be ott a Totem forgatásán, és bevallom, ezért is sírtam el magam.

Tényleg ijesztő pillanat volt. Ám ezek azok, amik ráébreszthetik az embert arra, hogy élni kell, és meg kell élni minden pillanatot, ki kell használni minden lehetőséget, nem szabad hagyni, hogy a napok, a hetek, a hónapok csak úgy elmenjenek mellettünk" - mesélte a Blikknek.

Hamvai PG az adásban elmondta, hogy magasból leeső barátja kerekesszékbe kényszerült, ezért is rázta őt meg nagyon a baleset, nem színjáték volt tehát.