Ed Sheeran elárulta, miért számolt le a függőségeivel

Ed Sheeran
Vágólapra másolva!
Még csak 30 éves, de szinte mindenki ismeri a nevét és slágereit. Ed Sheeran, a többszörös Grammy-díjas angol énekes-dalszerző megtapasztalta a hírnév csillogását, de az árnyoldalát is. Visszavonulása után két évvel, friss apukaként került vissza a zenei életbe, ennek kapcsán pedig a Petőfi Rádiónak adott exkluzív interjút. A szakmai célitűzések mellett családjáról, új hobbijáról és a foci Eb-ről is mesélt a Talpra magyar hallgatóinak a közkedvelt zenész.
Vágólapra másolva!

Ed Sheeran sosem látott sikereket ért el: besöpört három Grammy-díjat, megdöntötte a U2, a Guns N' Roses és a Rolling Stones rekordjait; a slágerlisták élén trónoltak dalai világszerte és szinte minden fellépése telt házas volt. Kétéves turnéjának utolsó állomásán, 2019-ben – abban az évben, mikor Magyarországon a Sziget Fesztiválon adott koncertet – jelentette be, hogy másfél évre visszavonul a zenéléstől. Bár a zenész rajongói kissé csalódottak voltak a hír miatt, Sheeran 2021-re megelégelte a kényszerpihenőt és friss erőre kapva, új dallal és albummal tért vissza a közönség elé.

Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Ian Gavan

Az első új dala, a Bad Habits a világpremierrel párhuzamosan, hazánkban az elsők között június 25-én, péntek reggel a Petőfi Rádió Tapra magyar című műsorában volt hallható. A nagy visszatérés kapcsán pedig exkluzív interjút is adott a Petőfinek a slágergyáros brit zenész. A többi között az is kiderült, hogy mióta édesapa vált belőle elkezdett mértékletességgel, egészségtudatosan élni.

A gyorséttermi kosztot is igyekszem kiiktatni a táplálkozásomból, bár a teljes tiltásban nem hiszek. Van egy lányom, nem akarok rossz példa lenni a számára. A húszas éveimben más volt, csak jól akartam magam érezni, ennyi. Most már akkor érzem magam jól, ha a családommal lehetek" – mesélt életmódváltása legmélyebb motivációiról Ed Sheeran a Petőfi Rádió szerkesztőjének, Mencseli Dórinak.

A beszélgetés folytatásából kiderült, a világjárvány és a turnészünet alatt az énekes-dalszerző a festészetbe is belekóstolt, bár ez számára csak hobbi és kikapcsolódás, nem tervez szakmát váltani. „Egyszerűen csak szeretem ezt csinálni, tényleg nagyon élvezem, és pont emiatt, mert ez nem munka, hanem hobbi számomra. Ez egy teljesen más lelkiállapot, mint amikor zenélek" – tette hozzá Ed Sheeran a műsorban, aki másik nagy szenvedélyéről, a futballról is mesélt. A közelmúltban ugyanis nem koncert miatt látogatott el a Wembley-be, hanem egy focimeccsre, ahol épp David Beckham mellett szurkolt az angol válogatottnak. Már az Eb-döntőre is megvan a jegye, az pedig óriási örömmel tölti el, hogy a nemzeti válogatottjuk játszhat majd a véghajrában a bajnoki címért.

A Petőfi Rádió szerkesztője arra is rákérdezett, hogy tervez-e valamikor visszatérni Magyarországra - hogy erre a kérdésre milyen választ adott az angol virtuóz, július 9-én este az M2 Petőfi TV Én Vagyok Itt! című műsorából kiderül, ahol videós formában is megtekinthető lesz az interjú.