Meg sem nézte sorozata utolsó évadját a színész

Trónok harca, Roose Bolton
Vágólapra másolva!
Michael McElhatton öt évig volt a Trónok harcában, de olyan rossz kritikát kapott a lezárás, hogy még nem vette rá magát, hogy megnézze a sorozat végét.
Vágólapra másolva!

Michael McElhatton öt évig volt a Trónok harcában, akkor írták ki karakterét, Roose Boltont. A Screenrant szerint a színész minden évadot megnézett, kicsivel azután, hogy kitette az HBO a teljes szezonokat, de valahogy a nyolcadik évadra nem tudta rávenni magát. Szerinte ennek oka csak a negatív sajtó: a tévés szaklapok, amelyek imádták az első hét évadot és ajnározták a sorozatot, csúnyán lehúzták a végét.

Trónok harca, Roose Bolton HBO

A színész, aki 19 részben volt látható, úgy véli, lehet, hogy jobb lett volna a hetedik évadnál abbahagyni. Szerinte a sorozat a saját súlya alatt roppant össze, nehéz nagynak és eredetinek maradni nyolc éven át, magyarázta. A vége láttán nem csak a kritikusok fanyalogtak: a teljes sorozat 9,3-on áll az IMDb-n, de az utolsó epizód csak 4 pontot kapott (negyedmillió szavazat alapján), ez volt messze a legrosszabb rész a nézők szerint.