Boros Lajos azt állítja, Bochkor Gábor küldte el a rádióból

Boros Lajos Bochkor Gáborról: "Irigykedtem, hogy minden díjat és elismerést megkap"
Vágólapra másolva!
Boros Lajos annak idején maga jelentette be, hogy otthagyja Bochkor Gáborral közös rádióműsorát, a Bumerángot, de most már azt mondja, a kollégája kérte rá, hogy távozzon: gyakorlatilag túl öregnek tartotta már a munkához.
Vágólapra másolva!

"A legpitiánerebb történet volt ez. Az történt, hogy egyszer csak hatvanéves lettem, figyelmeztetés nélkül. Volt egy értekezlet, ott ültek a kollégák, Bocsi tologatta be a témákat, majd egyszer csak azt mondta: Lajos, hatvanéves lettél, mondjál fel, légy szíves" – emlékezett vissza a ma már 74 éves Boros Lajos egy friss interjúban arra, hogy annak idején miért hagyta ott a Bumerángot.

Azt mondta, ő "már tudta, hogy milyen a taps hangja", ezért nem vágyott mindenáron továbbra is a rivaldafényre, és a műsor érdekeit is szem előtt tartotta – ezzel együtt fájt neki a távozás. "Amikor kiléptem a teremből és megtudtam, hogy már nem vagyok benne, akkor én ott abba majdnem beledöglöttem. Onnan tudtam, hogy bele kéne dögleni, hogy láttam a megkönnyebbülést rajtuk" – mondta.

Bochkor Gábor és Boros Lajos Forrás: Facebook/Bochkor

Bochkort meglepte Boros kijelentése, így reagált: "Lajos az utolsó években sokszor mondta, hogy fáradt, nincs kedve már ezt csinálni. Ezt sajnáltam, de közösen megbeszéltük, végül abban maradtunk, hogy egy évig még marad, és ez az év róla szól majd. Megterveztük számára a búcsúturnét, amely meg is valósult, ez volt a Köszi, Lali turné. Amikor elárultam, hogy én így szeretnék tőle elköszönni, megölelt és megköszönte. Azt is szerettük volna, ha egy nagy bulival ér véget a közös pályafutásunk, de mivel közben megszűnt a Neo, erre már nem nyílt lehetőségünk. Lajos egyébként 65 éves volt, amikor befejeződött a Bumeráng."